2013 Augusztus 16, Péntek, Naplóm Neked
Egyetlen Szerelmem!
Mint ezt éjjel "megbeszéltük", a megszólítást és a napló végi búcsúzást kevésbé fogom olyan túlzottan dagályosra venni, mint eddig, hiszen Te sem erre vagy kíváncsi. Persze ez kettőnk érzelmi kapcsolatában nem jelent semmi változást. Az érzelem mélysége soha nem attól függ, milyen szóvirágokat fonok csokorba. Megkérdezted, miért írom a blogomba a Naplónkat?! Hiszen a legszemélyesebb dolgainkat teszem közszemlére olyan emberek számára, akiknek voltaképpen semmi közük a Mi Kettőnk érzelmi kapcsolatához, ez már nem ere a világra tartozik!
Tulajdonképpen igazat adtam, de arra gondoltam, ha mások olvassák a saját belső harcomat, a hibáimmal való keserű szembenézést, és esetleg kapnak egy kis biztatást, hogy ők is eljuthassanak eddig a pontig, már nem hiába írtam Kettőnk mostani állapotáról, arról a szellemi, lelki életről, ami teljesebbé tette az én belső világomat is. Talán ezzel másokon is segíthetek, ne kövessék el adott pillanatban azokat a hibákat,amiket én. Mert az a pillanat csak egyszer jön el.
Legyen erejük a helyesnek tartott lépés megtételére.
Nos ennyit szeretnék Kérdésed indoklására válaszolni, és ahogy álmomban mellém bújtál, úgy érzem Te is helyesled a szándékomat. Hogy megmagyarázzam az esetleges olvasónak azt a bizonyos mellém bújást, ezt voltaképpen a kettőnk sajátos "lelki frekvenciáján"történt beszélgetésünk után álmodtam. Annyira valóságosnak tűnt ez az álom, hogy amikor úgy éreztem, fázósan, szorosabban hozzám bújsz, meg szerettem volna igazítani Rajtad a takarót. Akkor riadtam fel, amikor Rád akartam húzni a takarót, és csak az üres helyedet érintettem. Ebből is tudom, itt Vagy, itt Voltál mindig, és remélem, mikor átmehetek Hozzád, velem is fogsz maradni, amíg ez a világegyetem létezni fog.
Most pedig a máról is essen szó.
Reggel az őrző-védő angyali kutyatündér ébresztett, és addig nem hagyott békén, amíg fel nem keltem. Csodálatosan kellemes, kicsit hűvös, de inkább frissnek mondható idő fogadott a kertben, és elindultunk szokásos reggeli körutunkra. Miló, a hatalmas és nagyon barátságos cica is megjelent. Kérdően nézett rám, mert a tálját nem találta kielégítő tartalmúnak. Amikor látta, hogy megyek a pótlásért, jött velem, hatalmas, gyönyörű buksiját minden lépésnél hozzám dörgölte, szinte biztatva, hogy ügyében helyesen cselekszem. Mikor megtöltöttem a tálját, elhívtam magammal sétálni a kutyatündért, mert őkegyelme rendszerint nem hagyja nyugodtan evés közben Milót, és mint tudjuk, evés közben zavarni bárkit, illetlenség.
Sétánkból visszaérve nekiláttam a reggeli készítésnek, amit heves farkcsóválással helyeselt a drága kis "küldönc".
Minden, a reggeliben szereplő "alkatrészt" külön megmutattam neki, és közben elmagyaráztam, mivel mit fogok most éppen csinálni. Természetesen, mikor készen lettünk a "műremekkel", Ő volt az első, aki a szobába vonult, és máris elfoglalta a helyét az íróasztalon. Mit mondjak, ketten urasan jóllaktunk, és most őméltósága - bár minden neszre jár a füle - éppen az ágyamon piheni ki a reggelikészítés és az evészet fáradalmait.
Nem tudom miért, most délelőtt tíz óra körül hirtelen olyan bágyadtság, gyengeség fogott el, hogy ültömben szédülök, és hogy legyen hab is a tortán, valószínűleg a bal szemem valamitől begyulladt. Olyan érzésem van, mintha homokszem került volna bele. és ráadásul állandón könnyezik. Kivettem a kontaktlencsémet, de a jelenség ugyanaz maradt. Most olyan az érzésem, mintha egyik szememmel egy vízesés alól látnám a világot.
Gondoltam, lefekszem egy rövid időre, behunyom mindkét szemem, és majd elmúlik, de ehelyett elaludtam, és mire magamhoz tértem, már délután három óra volt. Bár az ébresztőm délben jelzett, de csak annyira voltam magamnál, hogy bevettem a déli gyógyszereimet, és újra álomba zuhantam.
Most, hogy már fent vagyok, gyorsan csináltam az ebédemhez megint egy kis flambírozott szilvát - amíg még lehet frisset szedni a fáról - és a kitálalt ételhez halmoztam. Érdekes módon, ma amíg ebédeltem, sehol nem volt a kis Yorki herceg, de amint az utolsó falatot is lenyeltem, már a hátam mögött feküdt a szőnyegen, a szokásos helyén. Nem tudom, ez összefüggésben van-e a bal szemem állandó könnyezésével, de az orrom is folyik mint egy vízcsap. Így most elég érdekes, ahogy keresgélem a betűket a klaviatúrán, de megszokás kérdése a dolog.
Mivel levettem a laptopot az asztalról és a combomra raktam, most éppen kényelmes magasságban van ahhoz, hogy írjak, és mivel ennek a guruló fotelnek a karfái elég magasak, rákényszerítenek a helyes kéztartásra, így egyre több ujjamat használom a gépíráshoz. Biztosan le lehetne szerelni a karfákat, ám akkor ezt a módszert valószínűleg nem használnám, így viszont már csak azt kell megszoknom, melyik betűnek hol a helye a gépen, és ennek automatikusan rögzülnie kell bennem. Tulajdonképpen ez most így egy kényszersegédeszközzé vált ily módon.
Közben a "Yorki kisherceg"őkegyelme megint itt fekszik mellettem éber figyelő pózban, kis fejecskéjét a mellső mancsaira hajtva, fülel minden neszre, és amit valamiért gyanúsnak vél, már megy is felkutatni a hang okát. Most, hogy egy kicsit eltereljem a "vízesés"effektusról a figyelmem, kivételesen nem Vangelist, hanem Qeen-t hallgatok írás közben. Nekem nagyon tetszik, ahogy bravúrosan hangszerelve át tudnak menni az egyik hangulatból a másikba, egy vad rockos stílusból, szinte már-már szentimentálisan érzékeny hangszínbe. Rendkívül sokszínűnek tartom a zenéjüket. Erről most ennyit, lehet másnak más a véleménye, nekem akkor is tetszik. Persze akkor voltak igazán nagyok, amikor még élt, közöttük volt Freddy Mercuri, akinek az előadói stílusa, és hangja nagyon jól ötvöződött a zenekar teljesen speciális hangzásvilágával.
Egyszerűen zseniálisak voltak így együtt. De most nem a saját "zenekritikusi" vénámmal szeretnélek untatni.
Sajnos minden egy kicsit lassabban halad, mint azt én szeretném. Még nem kaptam választ az angoloktól Németh Lászlóval kapcsolatban, a Maplész ügyvivője sem jelzett vissza, és ami egy kicsit bosszant, sőt nem is kicsit, Zolitól még mindig nem kaptam választ a tervezett utunkkal kapcsolatban. Pedig ez minimum két szempontból fontos, mint azt Te is jól tudod. Olyan érzésem van, mintha a nyár lelassítaná az embereket egy kissé. Szabadságok, nyaralás, üdülés punnyadás, stb. Én meg hajtanám előre a dolgokat, de sokkal türelmesebbnek kell lennem, ha célt akarok érni.
Kedvesem, Gyönyörűm, most megint körülnézek innen a karosszékből a nagyvilágban, mert tévét már elég régen nem nézek, csak az internetről figyelem a történéseket, bár azokban van jócskán hazudozás, mint ma már szinte mindenfelé. Nemsokára jövök vissza Hozzád!
Drága Életem, visszajöttem, ám csak rövid időre, mert egyre jobban zavar írás közben a könnyező bal szemem. Egyébként semmi lényegeset nem találtam az interneten. Ha kérhetlek rá, légy szíves az éjjel megint beszélgetni velem a "lelki hullámhosszunkon", és ha fázol, bújj szorosabban hozzám!
Az "Öregkorú" összes angyala vigyázzon rád Szerelmem.
Millió Csók: örökre hű párod, Feri
Mint ezt éjjel "megbeszéltük", a megszólítást és a napló végi búcsúzást kevésbé fogom olyan túlzottan dagályosra venni, mint eddig, hiszen Te sem erre vagy kíváncsi. Persze ez kettőnk érzelmi kapcsolatában nem jelent semmi változást. Az érzelem mélysége soha nem attól függ, milyen szóvirágokat fonok csokorba. Megkérdezted, miért írom a blogomba a Naplónkat?! Hiszen a legszemélyesebb dolgainkat teszem közszemlére olyan emberek számára, akiknek voltaképpen semmi közük a Mi Kettőnk érzelmi kapcsolatához, ez már nem ere a világra tartozik!
Tulajdonképpen igazat adtam, de arra gondoltam, ha mások olvassák a saját belső harcomat, a hibáimmal való keserű szembenézést, és esetleg kapnak egy kis biztatást, hogy ők is eljuthassanak eddig a pontig, már nem hiába írtam Kettőnk mostani állapotáról, arról a szellemi, lelki életről, ami teljesebbé tette az én belső világomat is. Talán ezzel másokon is segíthetek, ne kövessék el adott pillanatban azokat a hibákat,amiket én. Mert az a pillanat csak egyszer jön el.
Legyen erejük a helyesnek tartott lépés megtételére.
Nos ennyit szeretnék Kérdésed indoklására válaszolni, és ahogy álmomban mellém bújtál, úgy érzem Te is helyesled a szándékomat. Hogy megmagyarázzam az esetleges olvasónak azt a bizonyos mellém bújást, ezt voltaképpen a kettőnk sajátos "lelki frekvenciáján"történt beszélgetésünk után álmodtam. Annyira valóságosnak tűnt ez az álom, hogy amikor úgy éreztem, fázósan, szorosabban hozzám bújsz, meg szerettem volna igazítani Rajtad a takarót. Akkor riadtam fel, amikor Rád akartam húzni a takarót, és csak az üres helyedet érintettem. Ebből is tudom, itt Vagy, itt Voltál mindig, és remélem, mikor átmehetek Hozzád, velem is fogsz maradni, amíg ez a világegyetem létezni fog.
Most pedig a máról is essen szó.
Reggel az őrző-védő angyali kutyatündér ébresztett, és addig nem hagyott békén, amíg fel nem keltem. Csodálatosan kellemes, kicsit hűvös, de inkább frissnek mondható idő fogadott a kertben, és elindultunk szokásos reggeli körutunkra. Miló, a hatalmas és nagyon barátságos cica is megjelent. Kérdően nézett rám, mert a tálját nem találta kielégítő tartalmúnak. Amikor látta, hogy megyek a pótlásért, jött velem, hatalmas, gyönyörű buksiját minden lépésnél hozzám dörgölte, szinte biztatva, hogy ügyében helyesen cselekszem. Mikor megtöltöttem a tálját, elhívtam magammal sétálni a kutyatündért, mert őkegyelme rendszerint nem hagyja nyugodtan evés közben Milót, és mint tudjuk, evés közben zavarni bárkit, illetlenség.
Sétánkból visszaérve nekiláttam a reggeli készítésnek, amit heves farkcsóválással helyeselt a drága kis "küldönc".
Minden, a reggeliben szereplő "alkatrészt" külön megmutattam neki, és közben elmagyaráztam, mivel mit fogok most éppen csinálni. Természetesen, mikor készen lettünk a "műremekkel", Ő volt az első, aki a szobába vonult, és máris elfoglalta a helyét az íróasztalon. Mit mondjak, ketten urasan jóllaktunk, és most őméltósága - bár minden neszre jár a füle - éppen az ágyamon piheni ki a reggelikészítés és az evészet fáradalmait.
Nem tudom miért, most délelőtt tíz óra körül hirtelen olyan bágyadtság, gyengeség fogott el, hogy ültömben szédülök, és hogy legyen hab is a tortán, valószínűleg a bal szemem valamitől begyulladt. Olyan érzésem van, mintha homokszem került volna bele. és ráadásul állandón könnyezik. Kivettem a kontaktlencsémet, de a jelenség ugyanaz maradt. Most olyan az érzésem, mintha egyik szememmel egy vízesés alól látnám a világot.
Gondoltam, lefekszem egy rövid időre, behunyom mindkét szemem, és majd elmúlik, de ehelyett elaludtam, és mire magamhoz tértem, már délután három óra volt. Bár az ébresztőm délben jelzett, de csak annyira voltam magamnál, hogy bevettem a déli gyógyszereimet, és újra álomba zuhantam.
Most, hogy már fent vagyok, gyorsan csináltam az ebédemhez megint egy kis flambírozott szilvát - amíg még lehet frisset szedni a fáról - és a kitálalt ételhez halmoztam. Érdekes módon, ma amíg ebédeltem, sehol nem volt a kis Yorki herceg, de amint az utolsó falatot is lenyeltem, már a hátam mögött feküdt a szőnyegen, a szokásos helyén. Nem tudom, ez összefüggésben van-e a bal szemem állandó könnyezésével, de az orrom is folyik mint egy vízcsap. Így most elég érdekes, ahogy keresgélem a betűket a klaviatúrán, de megszokás kérdése a dolog.
Mivel levettem a laptopot az asztalról és a combomra raktam, most éppen kényelmes magasságban van ahhoz, hogy írjak, és mivel ennek a guruló fotelnek a karfái elég magasak, rákényszerítenek a helyes kéztartásra, így egyre több ujjamat használom a gépíráshoz. Biztosan le lehetne szerelni a karfákat, ám akkor ezt a módszert valószínűleg nem használnám, így viszont már csak azt kell megszoknom, melyik betűnek hol a helye a gépen, és ennek automatikusan rögzülnie kell bennem. Tulajdonképpen ez most így egy kényszersegédeszközzé vált ily módon.
Közben a "Yorki kisherceg"őkegyelme megint itt fekszik mellettem éber figyelő pózban, kis fejecskéjét a mellső mancsaira hajtva, fülel minden neszre, és amit valamiért gyanúsnak vél, már megy is felkutatni a hang okát. Most, hogy egy kicsit eltereljem a "vízesés"effektusról a figyelmem, kivételesen nem Vangelist, hanem Qeen-t hallgatok írás közben. Nekem nagyon tetszik, ahogy bravúrosan hangszerelve át tudnak menni az egyik hangulatból a másikba, egy vad rockos stílusból, szinte már-már szentimentálisan érzékeny hangszínbe. Rendkívül sokszínűnek tartom a zenéjüket. Erről most ennyit, lehet másnak más a véleménye, nekem akkor is tetszik. Persze akkor voltak igazán nagyok, amikor még élt, közöttük volt Freddy Mercuri, akinek az előadói stílusa, és hangja nagyon jól ötvöződött a zenekar teljesen speciális hangzásvilágával.
Egyszerűen zseniálisak voltak így együtt. De most nem a saját "zenekritikusi" vénámmal szeretnélek untatni.
Sajnos minden egy kicsit lassabban halad, mint azt én szeretném. Még nem kaptam választ az angoloktól Németh Lászlóval kapcsolatban, a Maplész ügyvivője sem jelzett vissza, és ami egy kicsit bosszant, sőt nem is kicsit, Zolitól még mindig nem kaptam választ a tervezett utunkkal kapcsolatban. Pedig ez minimum két szempontból fontos, mint azt Te is jól tudod. Olyan érzésem van, mintha a nyár lelassítaná az embereket egy kissé. Szabadságok, nyaralás, üdülés punnyadás, stb. Én meg hajtanám előre a dolgokat, de sokkal türelmesebbnek kell lennem, ha célt akarok érni.
Kedvesem, Gyönyörűm, most megint körülnézek innen a karosszékből a nagyvilágban, mert tévét már elég régen nem nézek, csak az internetről figyelem a történéseket, bár azokban van jócskán hazudozás, mint ma már szinte mindenfelé. Nemsokára jövök vissza Hozzád!
Drága Életem, visszajöttem, ám csak rövid időre, mert egyre jobban zavar írás közben a könnyező bal szemem. Egyébként semmi lényegeset nem találtam az interneten. Ha kérhetlek rá, légy szíves az éjjel megint beszélgetni velem a "lelki hullámhosszunkon", és ha fázol, bújj szorosabban hozzám!
Az "Öregkorú" összes angyala vigyázzon rád Szerelmem.
Millió Csók: örökre hű párod, Feri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése